Nigéria - a kellemes meglepetés
2017. április 15. írta: Zsuzsi és Tekergő

Nigéria - a kellemes meglepetés

Öt perc alatt meg fognak halni.

Ezzel a szöveggel kezdett barátkozni a nigériai nagykövetségen az egyik, évek óta ott bizniszelő vízumigénylő. Mi tagadás, Nigéria az egyik legneccesebb ország volt az útitervünkben: északkeleten a Boko Haram emberrablásai és öngyilkos merényletei mindennaposak, délen az olajipari cégek munkatársait rabolják el előszeretettel, rendszeresek a különböző közösségek közötti összecsapások, sűrűek és hírhedten korruptak az útmenti ellenőrzőpontok. Persze azért hergeltük magunkat, ahogy csak tudtuk: a MySafeTravel nevű kiváló applikációval már Nigéria felé közeledve azonnal – és napjában többször – értesültünk lefejezésben meg lincselésben végződő, vallási vagy törzsi konfliktusokról, robbantásról, véres katonai akcióról. (Az ország határain belül persze találtunk még jobb módot saját magunk idegesítésére: minden reggel rákerestünk az előttünk fekvő útszakaszra, és a Google mindig első helyen hozta az elmúlt pár hétben történt, több tucat halálos áldozattal járó buszbaleset fotóit vagy a helyi tanács 4 tagjának fényes nappal történő elrablásának hírét.)

Kikerülni azonban nem lehet: északra Niger, még több emberrablással és terrorizmussal, délre pedig az óceán. Így aztán nem véletlen, hogy Nigériával csak egy célunk volt: áthajtani rajta, olyan gyorsan, ahogy csak lehet.

Lényeg a lényeg: a sok negatív hír miatt felfokozott idegállapotban léptünk be Nigériába.

szoges.jpg

A határátlépést követő öt percben aztán úgy tűnt, minden balsejtelmünk beigazolódik. Elénk toltak egy szöges útakadályt és felénk rohant egy tucat egyenruha nélküli fiatal férfi. Egyikük rögtön pénzt követelt, mi meg nem tudtuk, hogy most épp kirabolnak minket vagy itt ez a szokásos módja az útdíjszedésnek. Megállni nem mertünk, menni nem tudtunk, de a lassan guruló autó előtt nem sokkal visszahúzták az útakadályt és mi rögtön kikerültük. Két perc múlva ugyanilyen útakadály, ugyanúgy egyenruha nélküli fiatal férfiak, de ezúttal egyikük hátán gépkarabély. Itt már komolyan megijedtünk, hogy beigazolódott a jóslat, 5 perc alatt kirabolnak és/vagy felnégyelnek minket. Ehhez képest mérsékelten könnyebbültünk meg, amikor kiderült, hogy ez csupán a rendőrség és a nemzetbiztonság ellenőrző pontja, félvén attól, hogy korrupcióval fognak kifosztani bennünket. És akkor aki további ijesztő nigériai történetet akar olvasni, az itt abbahagyhatja az olvasást. Miután ugyanis túléltük ezt az öt percet, minden rendben zajlott.

kamion.jpg

Félreértés ne essék, a személyes élményünk nem írja felül a fenti híreket. Nigéria ténylegesen egy erőszakos, korrupt ország, az utazás Afrikában viszont kiszámíthatatlan. Valóban számtalan checkpointon meg kellett állnunk, striguláztuk is: 5 nap autózás és körülbelül 1200 km alatt megállított minket 30 rendőr, 40 útbiztonsági, 20 katonai és 15 nem meghatározható egyéb hivatalos személy. Alapvetően mindenki udvarias volt és könnyen meg tudtuk őket nevettetni. A várakozásainknak megfelelően sokszor megkérdezték, hogy mit hoztunk a számukra, a standard válasz pedig az volt, hogy  lóf¤¤¤t se a barátságunkat. Egyszer lepett meg egy katonát Csaba, mikor azt válaszolta, hogy hú, hát egy kérdésünk van a számára, tudniillik két út közül melyik a jobbik. A másik kedvenc válaszunk, amit másoktól hallottunk, hogy neki, a nigériai katonának kellene adnia nekünk valamit, hiszen mi vagyunk a vendégek az ő országában. A checkpoint-ok túlnyomó többsége így végül kifejezetten szórakoztató élmény volt, és mindent egybevetve a legkellemetlenebb élményünk az volt, amikor egy túlbuzgó katona kérte, hogy pakoljunk ki az autóban lévő szekrényekből, de szerencsére ő is megunta Zsuzsi ruháinál (na nem mintha olyan sokat hozhatott volna!). Egy másik fickó legalább öt percig rimánkodott, hogy adjunk már neki valamit. Az volt az érzésünk, hogy tényleg csak szuvenírt szeretne a fehér turistáktól. Hát nem kapott, ragaszkodunk az elveinkhez.

Aztán úgy alakult, hogy annyira jól éreztük magunkat Nigériában, hogy az előirányzott öt nap helyett épp a dupláját, tíz napot töltöttünk ott.

hordos.jpg

A nigériai vízumot sajnálatos módon (ill. elővigyázatosságból) még Budapesten beszereztük, és emiatt volt csak három hónapunk a pilisvörösvári indulástól kezdve elhagyni Nigériát (több mint 13000 km!). Ezért és Nigéria rossz híre (lásd előző posztunkat) miatt eleve úgy terveztük, hogy máshol töltünk időt, Nigérián kábe öt nap alatt áthajtunk, azzal számolva, hogy mégiscsak 1200 km-t kell megtennünk nem túl jó utakon, ezernyi checkpoint-tal. A blogokról tudtuk, hogy alapvetően más utazók is ugyanezt teszik, és az is gyakori, hogy utazók összeállnak, hogy együtt keljenek át az országon. Mi is szerettünk volna becsatlakozni egy ilyen konvojba, de sajnos a különböző vízumlejáratok miatt ez nem jött össze.

Utunk során a legeslegjobb élményeink azok, amire egyáltalán nem számítunk. Nigérián csak át akartunk rohanni, de útba ejtettük Oshogbo szent erdejét, ami a két nigériai világörökségi hely egyike. Az erdőt az osztrák szobrásznő, Susanne Wenger mentette meg és pakolta tele egészen fantasztikus istenség-szobrokkal és kisebb, de ugyanannyira plasztikus ember/állat-ábrázolásokkal.

Wenger a férjét követve érkezett Nigériába, egy betegséget épp túlélve áttért a helyi, yoruba vallásra, maga is a papnő lett, majd látomásai voltak, hogyan is néz ki valamely istennő. Igen, a mi fogalmaink szerint holdkóros volt, de meg kell hajolnunk a művészete előtt. Egyúttal: több szobrot az erdőkbe. Megtisztította az utazástól és a nigériai utaktól megfáradt elménket, amikor a szobrok közt bóklászhattunk az erdőben.

dsc_9394_1.JPG

A másik nem várt legjobb élményünk olyan helyhez kötődik, ahová nem is akartunk menni. Aztán arra gondoltunk, benézünk egy napra, úgyis közel a kameruni határ. Aztán végül öt éjszakát maradtunk. Ennyire jó hely volt az Afi drill- és csimpánzrezervátum.

Ez is úgy indult, mint oly sok más kitérő: azt mondják, hogy a várostól két óra az út, nekünk természetesen épp sikerül négy órán belül teljesíteni a rengeteg kátyú miatt. Az utolsó szakaszon két olyan fahídon kellett átkelnünk, ahol öt percig igazgattuk az egyik palánkot, majd Zsuzsi finom ujjmozdulatokkal irányította Csabát, hogy magabiztosan át tudjunk kelni. Utólag persze kiderült, a palánk pont ott volt jó helyen, ahol volt, és hogy nálunk kétszer olyan nehéz autók skrupulus nélkül áthajtottak. Amikor megérkeztünk, nagyon kellemes élmény fogadott minket: épp ott táborozott hat overlander három autóban. Egyikükkel, az ausztrál-kanadai Dannel (theroadchoseme.com) már a Facebookon ismerősök voltunk (a nigériai útról konzultáltunk). Ideiglenesen vele utazott Sam, aki alapvetően évek óta hátizsákkal járja Afrikát. Az egyik német pár kalandjait már hallomásból ismertük az egyik kedvenc appunkról, az iOverlanderről (dieda-unterwegs.de). Figyelmes olvasóinknak: őket félemlítették meg a ghánai Larabanga mecsetnél, majd az este folyamán kiderült, azt a maláriaközpontot is ők tették fel a térképre, ahol Csabát kezelték, amiért aztán tényleg örök hála. A másik német párról (earthloversontour.com) pedig elég annyi, hogy hat hetet autóztak Csádban. Egy pálmaboros-beszélgetős estét töltöttünk együtt, de ők reggel tovább álltak, mi pedig elkezdtünk egy kicsit pihenni…

dsc_9659.JPG

A drill nevű főemlős veszélyeztetett faj, alig 3000 egyedéből 700 az Afi rezervátumban él. Közeli rokona a színes pofázmányú, ezért sokkal népszerűbb mandrill. A rezervátum középtávú célja visszaengedni az állatokat az erdőbe, amit egyre sürgetőbbé tesz, hogy a kényelmes környezetben nagyon jól szaporodnak. A rezervátum másik attrakciója egy csapat csimpánz, őket viszont nem tervezik visszaengedni. Akik a „Charlie, majom a családban” című német sorozaton nőttek fel, azoknak szólunk, hogy a ’csimpi’ egy nagyon veszélyes és erős állat. Hangos rikoltozásuk és agresszív gesztusaik elsőre látványosak voltak, de egy picit azért megijedtünk, amikor a kerítésen keresztül kezdett el minket célozgatni avokádómaggal (ügyesen átlőve a drótok között) és kilós kövekkel (átívelve a kerítés felett). Hasonló helyzetbe kerülve le kell guggolni, és nyitott üres tenyérrel esedezni, kerülve a szemkontaktust.

dsc_9619.JPG

Szóval napjában háromszor néztük a majmok etetését, ugyanis ekkor jönnek a legközelebb a kerítéshez, és nyugodtan lehet őket bámulni, fotózni. Esténként az önkéntes menedzser holland Pieterrel beszélgettünk nagyon jókat. Ő bosszankodott, mi pedig örültünk, hogy a drillek néha átmásznak a nagyfeszültségű kerítésen és megpróbálnak bejutni a banánraktárba, mert ilyenkor mi is láthattuk őket szabadon császkálni. Jobban együtt éreztünk vele, amikor arról panaszkodott, hogy a ranch korábbi menedzserei azt a hagyományt alakították ki, hogy egy-egy majom halálakor – megemlékezésül – alkoholt kínálnak a dolgozóknak, ami a lehető legrosszabb ösztönző.

dsc_9587.JPG

Egyébként az ott töltött négy nap alatt voltunk többször sétálni az esőerdőben. Először a fák korona szintjére épített, majd egy hatalmas vihar és földcsuszamlás által félig megsemmisített ún. canopy walkról lestük meg, ahogy az elsodort fák helyén már hirtelen-növő esernyőfák uralkodnak, és teszik ugyanezt az erdőirtásoknál is, ahogy más országokban, kevésbé védett környezetben láttuk. Mentünk éjszakai túrára is az erdőben, bushbabyk, apró majomszerű rágcsálók szeme csillogott mindenhol a fákon. Elsőre nem vettük észre, hogy egy pillanatra hangyacsapat útjában álltunk meg, és utána fájdalmasan tépkedtük a bőrünkből a belekapaszkodott, hatalmas rágójú hangyákat. Másztunk hegyet is, ahol megkóstoltuk a vezetőnk által szimplán afrikai cukorkának hívott gyümölcsöt: fekete magja körül élénkpiros zselés hús van, ami elolvad a szájban, és éppoly édes, mint bármilyen bolti cukorka. A hegy tetején pedig egy nigériai PhD hallgatót találtunk, aki hetek óta ott táborozik, hogy a denevérek szokásait, méretét és ürülékét tanulmányozza.

dsc_9502.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://zsuzsiestekergo.blog.hu/api/trackback/id/tr8912427863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.