Fadiouth

Szenegál minden valószínűség szerint legszebb települése Fadiouth. A falu – mint a korábbi posztból kiderült, hogy Szenegál leglátogatottabb helyeihez hasonlóan – szigetre épült (így csak gyalogos közlekedés van), ez a sziget viszont több méter magasan kagylóhéjjal van borítva.

A legenda szerint a helyiek alatt évszázadok által megevett, majd eldobált kagylók héjáról van szó, amit ellenőrizni nem tudtunk, de tény, hogy kagylóhéj van az utcákon, az udvarokban, a házak falában, és alapvetően sehol sem látni mást, mint kagylóhéjat.

A falu ennek megfelelően relatíve tiszta, és ezen nem változtat az sem, hogy – Szenegálban ritkán látott módon, a falu keresztény többségére tekintettel  – apálykor a sziget körül disznók zabálnak a sárban és malackák rohangálnak. A sziget közepén kör alaprajzú katolikus templom van, aminek a tetején éjszaka világító kereszt a közeli halászok számára világítótoronyként funkcionál.

Természetesen a temetősziget is kagylóhéjból van, de a vezetőnk állítása szerint ez legfeljebb annyiban befolyásolja a temetkezést, hogy sekélyek a sírhantok. Annál jobban látszik viszont a falu büszkesége: a háborítatlan keresztény-muszlim együttélés jele: az egymás mellé (ha nem is vegyes) temetkezés.

A sírok között baobabfák nőnek, a sziget legmagasabb dombjáról pedig szuper kilátás nyílik a falura. (Az erre járónak üzenjük, hogy idegenvezetőül – ha jót akar magának – Edut kérje.)

Nagy Baobab Fa

Mindenképp útba akartuk ejteni Szenegál legnagyobb baobabfáját. Ez a fafajta azért nagyon látványos, mert a száraz évszakban nincs egy szem levele sem, viszont félméteres kocsányon kétkilós tojáshoz hasonlító gyümölcsök lógnak, ami tele van ugyan maggal a közte lévő pép viszont isteni finom.

Az útikönyv szerint 31 méter átmérőjű a fa, valójában legfeljebb a kerülete ennyi. Viszont így is elég nagy ahhoz, hogy egy tucat szuvenírárus heverésszen árnyékában.

A valóban impresszív méretű fa attól válik látványosságból multimédiás attrakcióvá, hogy egy kis lyukon át be lehet mászni a belsejébe („amit a szív diktál” alapon fejenként száz forintot fizettünk). Ehhez azért kellett néhány kísérlet, miközben úgy éreztük magunkat, mint Micimackó, aki beszorult Nyuszi odújának bejáratába. Bent tágas üreg fogadott minket, a Baobab-fa ugyanis csak néhány tucat centiméter vastag, akkor is, ha rendkívül széles. Az üregben pedig többszáz denevér csimpaszkodott és csipogott a fejünk felett másfél méterrel.

A rendkívüli élményt tovább színezte, hogy folyamatosan hullott ránk a denevérürülék, a lábunk alatti denevértrágya pedig zsibongott a kukacoktól. Kifelé még egy fokkal nehezebb volt mászni, de az ezt megörökítő fotók megosztásától ezúttal eltekintünk.

Az út Dar Salam és Kedougou között

Karácsony estéjét mindenképp olyan helyen akartuk tölteni, ahol gyors internetkapcsolat van, hogy hazavideo-telefonálhassunk (bizony, egyelőre Afrikában is ez a mércénk, a hanghívás pl. minden másnap összejön), megajándékozva magunkat egy igazi szállodai szobával, melegvizes zuhannyal. Meg is terveztük a napot: kora délutánig antilopokat nézünk a Niokolo-Koba Nemzeti Parkban, majd elautózunk Kedougouba, a szállodába. Mivel a tavalyi útikönyv szerint jó minőségű az aszfalt, és eddig mindig tudtunk Szenegálban 60 km/h-s átlagos tempót menni (a sok kamion és a sok falu a fő lassító tényező, de ezen a részen már a falvak is ritkultak), a biztonság kedvéért 4 órával sötétedés előtt el akartunk indulni (az afrikai vezetés aranyszabálya, hogy sötétben nem vezetünk) a 140 km-re lévő városba. Hogy mégis Makón töltöttük a szentestét, internet nélkül egyedüliként egy kihalt kempingben, annak az oka, hogy a négy óra alatt csak 100 km-t tudtunk megtenni. Az aszfalt olyan kátyús volt, hogy többet nyomtuk a féket, mint a gázt. Az aszfaltút oldalában gyakran öt-tíz méter széles nyomot vájtak a kamionok, ami azonban nem biztosított sokkal gyorsabb haladást, cserébe viszont olyan porfelhőt kavart, hogy az út két oldalán minden fa és bokor vöröslött, mintha valami olcsó sci-fiben lennénk a Marson. És az egész koronájaként az úton kilométerenként a portól alig látszó, harminc centi magas fekvőrendőr van, ami – tekintettel arra, hogy az út szinte végig lakott területen kívül, egy nemzeti parkon keresztül húzódik – látszólag semmit célt sem szolgál.

A gyerekek

Az az igazság, hogy a nyelvi képességeink alapvetően lekorlátozzák szocializációs lehetőségeinket. A szenegáliak nem tudnak angolul, mi meg ahhoz nem tudunk elég jól franciául, hogy a mindennapi apróságokon túli dolgokról beszélgetni tudjunk. Míg a felnőttek túl elfoglaltak és türelmetlenek ahhoz, hogy hosszan magyarázzanak, addig a gyerekek érdeklődők, türelmesek, és gyakran jobban beszélik a franciát az idősebbeknél.

Igaz, a kommunikáció így sem könnyű. Sokszor csak szótlanul bámulnak, máskor pedig kitartóan nyaggatnak bonbonért és pénzért (Maliban 40 gyerek lényegében felkente Csabát az autóra, amikor elővette A Labdát). Dar Salamban viszont úgy elvarázsoltuk őket egy eldobható textil-frizbivel, hogy keresztülkalauzoltak minket a falun, megmutatták a kutat, hogy milyen fának a gyümölcsét lehet megenni, és hogy az útépítő gépek kidöntöttek egy fát.

Erdőtűz

Szenegálban láttunk először magas füveket. A sűrű sárga aljnövényzet jó kontrasztot ad a ritkásan álló fáknak.

A helyiek viszont, megszokásból vagy alapos megfontolásból, de a száraz évszakban a száraz füveket felgyújtják. Ennek temérdek nyomát láttuk, ahogy utunkat koromfekete mezők szegélyezték.

Egyik nap viszont a kempingünktől párszáz méterre láttuk, hogy vöröslik az éjszakai ég alja. Elindultunk megnézni, és láttuk, hogy egy tucat férfi szítja a lángokat, igyekezvén egy vonalban tartani azok útját. Legalább egy boldog félórát töltöttünk azzal, hogy nagyobb lángokat, parázsló fákat mutogattuk egymásnak, és próbáltuk lefényképezni őket, mikor visszaindultunk aludni.

Mire visszaértünk, hatalmas lángokkal égett a délután megcsodált hegyoldal, lángra kaptak a fák és az emberek az udvaron nézték, ahogy a házaktól pár méterre lángol a mező. Amilyen gyorsan elterjedt, olyan gyorsan ki is aludt a tűz, és pillanatok alatt csak a parázstól vöröslött a hegy. Mindenki nyugton aludni ment, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ezentúl elkerüljük a füves részeket, ha vadkempingezni állnánk meg.

 +1 - a legjobban sikerült képeink a szenegáli állatvilágról