Öt éjszakát töltöttünk Mauritániában, ebből hármat emberektől távol, két különböző nemzeti park mélyén. Sajnos hiába kutattunk alkalmi útitársak iránt, így biztonsági okokból le kellett mondanunk arról, hogy az ország nagyobb hagyományokkal rendelkező keleti részébe utazzunk kétszáz kilométernyi homokon át egy vonatsín mentén. Bár eltöltöttünk egy-egy napot az ország két legnagyobb városában, igazságtalan lenne ennyi tapasztalattal megerősíteni azt, amit mindenkitől hallottunk, ti. hogy nincs bennük semmi látnivaló. Ha más nem is, a Nouakchotti piac eszméletlenül zsúfolt forgataga, Nouadhibouban pedig a várostól pár kilométerre található Fehérfok megér egy látogatást.
(pl. ha valaki szereti a fókákat, a világítótornyokat, a hajóroncsokat vagy esetleg az óriási vonatfordító hurkokat)
A Banc d’Arguin nemzeti park – mint a vándormadarak telelő- és fészkelőhelye – a Természeti Világörökség része. A tized-magyarországnyi területet ötszázan lakják. Így aztán különösebb feltűnés nélkül vadkempingezhettünk itt két éjszakát, a másodikat egy tevecsorda szomszédságában. De láttunk flamingókat, pelikánokat, egeret is.
Egy perc nyomkeresés, a végén meglepetéssel.
A Diawling nemzeti park Mauritánia legnedvesebb területe (könnyű, ha az ország 80%-át a Szahara fedi). A minket a Tisza-tóra emlékeztető lápvidék kiváló otthont nyújt a szúnyogoknak, így a maláriának is. Emiatt aztán elkerülték az emberek, és fentmaradt gazdag állatvilága. A varacskos disznókat nyilván az is segíti, hogy a húsa vallási okokból nem ehető. Napnyugta előtt nem sokkal érkeztünk, épp szétpakoltunk és megvacsoráztunk, mire annyi szúnyog jelent meg, hogy jobbnak láttuk behúzódni a sátorba. Másnap reggel viszont kárpótolt minket a látvány. Ilyen sűrűn ennyifajta állatot csak állatkertben láttunk eddig.
Egy rövid óra alatt tucatnyi varacskos disznót, sast, bébikrokodilt, varánuszt, óriási madárrajokat és a washboardba beletört tengelyű Mercedest láttunk.
Mauritánia közlekedése a kaotikus marokkói után is sokkoló volt. A piros lámpa ugyan nem dekoráció, de nem is több javaslatnál. Az ország legfontosabb főútján gyakoriak a méter széles kátyúk, de van, ahol az aszfaltból maradt ilyen szélesség. Haladni viszont lehet, mert kicsi a forgalom: több kiégett autóroncsot láttunk az országút mellett, mint ahány autót az úton.
A közlekedés legfurcsább résztvevői azok a háromkerekű(!) WAW kisteherautók, amiket Kína küldött segélyként az országba.
Magyarország neve nem ismeretlen Mauritániában. Amikor megemlítettük, hogy honnan jöttünk, mindenki egyből vágta a Budapest-Bamako rallyt. Egy kivétel volt, a nemzeti park hatvanas biztonsági őre, aki egy ősrégi újságkivágást kotort elő az Afrikai Futball 1954-1972 című könyv lapjai közül, miközben koksziszt emlegette. Az újságban Kocsis Sándor, az 54-es VB gólkirályaként szerepelt, 11 góllal Just Fontaine (13) mögött és Eusebio (9) előtt. Puskásról persze sosem hallott.
Mauritánia szegény ország, rendkívül száraz időjárással, közepesen veszélyes, rengeteg a szemét és nem túl sok a látnivaló sem. Ezért valószínűleg sosem fog a Lonely Planet Top 10 válogatásaiban szerepelni. Mi több, többször is úgy éreztük, hogy talán mi vagyunk az egyetlen turista az országban (pl. amikor Nouadhibou három legismertebb szálláshelyét is megnéztük, hogy találjunk más utazót, hiába). Ez a különlegesség pedig sokért kárpótol.
