Első hét (tíz)
November 18-án, hosszas készülődés és kapkodás után végre elindultunk. Utunkat eddig egy szó jellemzi a leginkább: az eső. Esett Horvátországban, Szlovéniában, Velencében (csak kicsit!), a Genovába vezető szerpentineken, Tangerben, Rabatban, Marrakeshben, és most itt Imlilben, az Atlasz-hegységben is. (Itt még hideg is van, látszik a leheletünk a fűtetlen vendégházban.)
Genova legszomorúbb oroszlánjai
Szóval még nem érezzük, hogy megérkeztünk volna Afrikába. Inkább csak lassan túlesünk a próbaúton, amire a tényleges indulás előtt már nem volt idő. Egy hét után kezdenek a dolgok a helyükre kerülni (értsd: hova tegyük a papucsokat?), és kialakulni a napi rutin. Alig várjuk, hogy a sok pakolásnak beérjen a gyümölcse és 3 óra alá tornázzuk a felkeléstől az útnak indulás közti időt.
Itt búcsúzunk királynőien Európától, azaz kompra szállás előtt
Marokkó, kikötő
Két éve voltunk Marokkóban, akkor sokat láttunk, de többnyire nem autóval közlekedtünk, nem hogy magunk vezessünk! Kezdünk hozzászokni, hogy a sávok felfestése dekoráció, a legfontosabb pedig a magabiztosság és a képesség, hogy az autót beszuszakoljuk mindenhova, ahova befér. A Tanger-Rabat autópályán kezdtünk, ahol alig volt forgalom, viszont stopposok és árusok álldogálnak a leállósávban és néha gyalogosok is átszaladnak.
Marrakeshben szuper kempinget találtunk, végre tudtunk főzni, nagymosás, miközben pávák és csirkék bóklásznak körülöttünk. Úgy tűnt, sikerült meglepni a Djema-el-Fna sokat látott árusait, mert mi voltunk az első turisták, akik bőrcipő helyett ING bankkártya-olvasóba való elemet,szobadísz helyett műanyag csatot (a sátorhoz) kerestek, argánolaj helyett pedig tojást,répát és édesköményt vettek.
Az Atlaszba jövet esett le először igazán az állunk, amikor két hegy közül előbukkant az első havas szikla.
Akkor is meglepődtünk, amikor az aszfaltcsík elfogyott, de a GPS még 3 kilométer utat jelzett a lefoglalt vendégházig és a szikla oldalában egyesben hajtottunk fel hajtűkanyarokon és zuhogó esőn át. Kicsit izgultunk, még a kuplungot is megégettük, de az út láthatóan semmi nehézséget nem jelentett a szembe közlekedő huszonéves Mercedes kisbuszoknak. Ezen a környéken forgatták a Hét év Tibetben néhány jelenetét, olyan is a hangulat, amit még megdob az, hogy szezon után vagyunk. Almaillat van a levegőben, kóstoltuk, finom is.
Úton Imlilbe
Reggel felkerekedtünk megnézni a hóhatárt. A hegyek között felkelő nap már 2000 méteren ért minket, és oly sok esős nap után végre napsütésben fürödtünk és Észak-Afrika legmagasabb hegyének látványában gyönyörködtünk.
Aroumd (amit eddig Imlilnek hívtunk)
